Farkasházi Réka és a Tintanyúl

Farkasházi Réka és a Tintanyúl 

A Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar harmadik lemezének anyagának vázát is hazai kortárs költők versei adják.  Tündérvándor című albumukat 2015-ben Fonogram- díjra jelölték. Kukorelly Endre és Kovács András Ferenc és Finy Petra versei elevenednek meg a zenekar tagjainak megzenésítésében. Dalok a családról, a barátságról, kerge tündérekről, a Varázsnagymamáról.

A hangzásvilág kialakításakor különösen figyeltek arra, hogy az egész családnak igazi, közös zenei élményt nyújtsanak.  Farkasházi Réka színésznő, drámapedagógus, két gyermek anyukája. Fontos feladatának érzi, hogy az igényes szövegek és zenei világ által egy érzékeny lelkű, nyitott, értő közönséget neveljen ki. Zenésztársai, akik egytől-egyig az ország legnagyszerűbb zenészei közé tartoznak, aprólékos munkával alakították ki a lemez anyagát kicsik és nagyok örömére.

 

Korábbi vendégünk: Farkasházi Réka és a Tintanyúl

Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar tagjai:

Farkasházi Réka - ének

Delov Jávor  – dob

Studniczky László – basszusgitár

Kálmán Tamás – gitár, ének

Csiszár Ferenc – gitár, ének

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!