Gondevő a Gondevő?

Gondevő

 

Gondolkodtatok már mennyire jó lenne, ha pillanatok alatt meg lehetne oldani egy-egy problémát? Ha csak megfogalmaznánk, leírnánk a gondunkat, félelmünket és az egy mozdulattal eltűnne az életünkből? Én sokszor vágyom ilyen megoldásra. Felnőtt verziót még nem ismertem, de azt hiszem, hogy megtaláltam azt a jópofa megoldást, amivel a gyerekek ezt meg tudják tenni.

Sokszor éreztem már azt felnőttként, hogy jó lenne újra gyereknek lenni. Ők még annyira őszinték, tiszták, még hisznek mindenben és mindenkiben. De természetesen nekik is akadhatnak problémáik, amikkel nehezebben tudnak megbirkózni, amit nem tudnak egyszerűen feldolgozni, és mi szülők néha nem tudjuk, hogy hogyan és miként tudnánk a legjobban, leghatékonyabban segíteni.

Én most egy hihetetlen jópofa dologgal találkoztam, amivel a játékon túl egy egyszerűbb problémamegoldást is ajándékozhatunk gyermekünknek. Éppen ezért, ez hasznos lehet nem csak a gyereknek, de a szülőnek is.

Hallottatok már a Gondevőkről? A Minimax Gyerekhajón láttam ezeket a szuper cuki figurákat, de nem gondoltam volna, hogy az ölelgetésen, vagy a simogatáson kívül másra is alkalmasak lennének. De egy szuper funkcióval ruházták fel ezeket a kis lényeket. De mi is az?

Mit is tud tulajdonképpen egy Gondevő? A Gondevő több, mint egy plüss. Igazi segítő társ lehet gyermekünk számára. Bármilyen félelme, problémája van, nem kell mást tennie, csak leírni, vagy lerajzolni és ezt a papírt a Gondevő zipzáros szájába helyezni. És már el is tűnt a probléma.

Nekem nagyon tetszenek az aranyos kis figurák is, de a köré szőtt koncepció még inkább. Hiszem, hogy ezzel nem csak az aktuális gondjaiban tudjuk segíteni gyermekeinket, de talán a jövőben is könnyebben tudnak majd túllépni a szorongásaikon, félelmeiken.

A plüssöket a Monkie Kft. forgalmazza és be lehet szerezni náluk illetve még néhány játéküzletben, illetve a Minimax Gyerekhajón is. De minden információt meg lehet találni a gondevo.hu oldalon.

Én szívesen használnék ilyet saját magam is, bár talán nálunk felnőtteknél már nem megy ilyen gyorsan az elengedés, pedig néha ránk férne, ha gyerek fejjel gondolkodnánk.

Tesztel M.

Iratkozz fel hírlevelünkre!